Cseh Katalin a minap a hivatalos Instagram-oldalán tett közzé egy képet, melyen Schermann Fruzsinával, a tanártüntetések mögött álló ADOM Diákmozgalom vezetőjével szelfizik. A politikus a képhez annyit fűzött hozzá:
legcukibb kollégák part 2 - Budapest edition.
A kép és a hozzá tartozó komment azért is érdekes, mert az egyesület mindig próbált függetlennek látszani, ám az már több, mint különös, hogy a momentumos EP-képviselő, mint kollégája hivatkozik Schermannra. Megkerestük a Momentum sajtóosztályát, Schermann Fruzsina jelenleg a Momentum alkalmazásában áll-e, vagy ha nem, Cseh Katalin miért, mint kollégájára hivatkozik Schermannra a posztban. Azonban egy hét is kevés volt a pártnak, hogy reagáljon. Nem úgy az ADOM Diákmozgalom, mely rögvest megpróbálta kimagyarázni a kellemetlen szituációt.
Merucza Tibor, a szervezet kommunikációs elnöke a Mandiner megkeresésére elárulta, hogy a diákmozgalom vezetője a diákokat foglalkoztató kérdéseket tett fel Cseh Katalinnak, „mert ők válaszolnak a feltett kérdésekre”. Állítása szerint az interjú hamarosan a TikTok-oldalukon jelenik meg, ám a cikk írásakor még nem élesítették.
Merucza levelében azt írta, hogy
„ezt a nyíltságot a kormánypárt részéről sokszor hiányoltuk”.
A diákmozgalom munkatársa kijelentette, hogy nem kell azt gondolni, hogy munkakapcsolat lenne Schermann és a Momentum vagy Cseh Katalin között,
a „kolléga” megnevezés a videó közös elkészítésére utalt.
Leszögezte, hogy az ADOM Diákmozgalom vezetője és Cseh Katalin között jelenleg nincs érvényes szerződés, soha nem dolgozott egyetlen párt alkalmazásában sem. Újfent elmondta, hogy a mozgalmuk egy pártpolitikától független, civil diákszervezet, egy céljuk van, hogy megreformálják a magyar közoktatási rendszert. Annyit azonban hozzátett, hogy más szervezetekkel ügykoalíciókat kötve időszakosan együttműködnek, „ha közösen többet tudunk tenni a cél érdekében”.
Szervezetünknél fontos alapelv, hogy aki politikai pártnak (vagy annak ifjúsági szervezetének) jelenlegi vagy korábbi tagja, az nálunk vezetőségi szerepet nem tölthet be”
– zárta levelét az ADOM Diákmozgalom kommunikációs vezetője.
A Tisza Párt vezetője a politikába történő belecsöppenése óta nem egyszer vívott harcot a jobboldali mellett az őt támogató, magát függetlennek mondó sajtóval is, de most inkább saját lapot csinál.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 71 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zavulon
2023. július 07. 11:31
Régen a beépített, idegen érdekeket szolgáló ügynökök nem kérkedtek az internacionális kapcsolataikkal, hanem titkolták azokat. --- ez itt a sortörés helye --- Ezért hívták őket titkosügynöknek! --- ez itt a sortörés helye --- Látom Cseh Katka szintet lépett, már vannak magyarországi alkalmazottai is. --- ez itt a sortörés helye --- #szégyen
A "jövő" szó leírása ugyan még okoz némi nehézséget, de legalább jó buli volt. Lehet, a melegben a jég a rozéfröccsben kötött ki, ezért nem jutott hosszú ékezetre. Amúgy helyes gyerekek, némelyik még csinos is, inkább dúrgerni kellene őket.
(Amúgy essen a fene gelimer kartársba, a fejembe rakta ezt a hülye szót. Ez az új komment felület meg egy trágya.)